A következő eset azt mutatja, hogy egy adott helyszín és bizonyos fizikai tárgyak látványa is kiválthat reinkarnációs emlékeket.

Nem igazán érdekeltek az előző életek, mert keresztény otthonban nőttem fel, és ott nem akartak tudni ilyesmiről. De amikor 12 éves voltam, első ízben vittek el Angliába. Egy öreg kastélyhoz értünk, és bementünk megnézni. Még távolról láttam csak a helyet, amikor már izgatottságot és idegességet éreztem. Amikor beértünk a kastélyba, én csak rohangásztam szobáról szobára a csoport előtt, és hangosan kiabáltam, mielőtt az idegenvezető megszólalhatott volna… hogy milyen épületben vagyunk… hogy mire használták az egyes termeket… és kisebb részletekkel is szolgáltam a helyről. Ez még nekem is furcsa volt, ugyanis szégyenlős gyerek voltam, és sosem "lógtam ki a sorból". Az idegenvezető azonban - bár nem éppen barátságos és energikus fajtából faragták - odafigyelt arra, amit mondtam, és megerősítette, hogy igazat beszélek.

Lementünk egy alagsori helyiségbe, ami az alatt az épületrész alatt helyezkedett el, ahol a király és a királynő ténylegesen lakott. Ahogy leértem, erős, széllökésszerű érzésem támadt, és remegni kezdtem. Lecsendesedtem, s csak egyetlen dolgot kérdeztem, ahogy felnéztem egy kampóra a magas mennyezet tetején: "Hová vitték a kalitkát?". Az idegenvezető azt mondta, nem tudja, miről beszélek, de mindent (ami ebben a kínzókamrában volt egykoron) elvittek valamilyen múzeumba, hogy jobb állapotban tudják megőrizni őket.

Akkor ki kellett mennem a helységből, mert hihetetlen nagy FÁJDALMAT éreztem a gyomromban, ami egy pillanatra teljesen lebénított. De… három évvel később, amikor már el is feledkeztem minderről, ismét történt valami furcsa. Egy barátomnál voltam, és a "Kísértetjárás Európában" című műsort néztük a TV-ben. A reklám előtt ezt mondta a narrátor: "a reklám után kínzókamrákkal és a hátrahagyott lelkekkel folytatjuk", aztán egy csomó kép villant fel a képernyőn, és az egyik egy óriási madárkalitka típusú dolog volt, én pedig szó szerint a földön kezdtem fetrengeni a gyomromat markolászva, és közben magzati pozícióban ringattam magam előre-hátra. NEM tudom, mi jött rám, de sohasem éreztem még ekkora fájdalmat. A barátaim nagyon megijedtek. Nekem nem volt beleszólásom a történésbe. Le kellett kapcsolnom a TV-t, és hívnom kellett anyut (aki addig a többi szülővel beszélgetett egy másik szobában), hogy vegyen fel. Úgy gondolom, ennek az egésznek egy előző életemhez volt köze.

A későbbi években utánaolvastam a kínzókamráknak, és megtaláltam ezt a "madárkalitkát". Azt olvastam róla, hogy belerakták a foglyokat, aztán magasra fellógatták őket a kalitkában. Vizet adtak nekik, hogy sokáig kínlódjanak, de ételt nem kaptak, s így halálra éheztették őket. Most már nem okoz akkora megrázkódtatást, ha ezzel a témával foglalkozom, mint évekkel ezelőtt, de még mindig remegek, ahogy most gépelem a tapasztalataimat.

Anne