HISSZUA ÖRÖKSÉGE

Valamikor réges-régen
A Világok tengerében
Harcot láttam, jó nagyot.
Még a vér is megfagyott.

Harc dúlt két erény között,
Két hatalom ütközött.
Csillagtérért folyt a harc,
S nézett szembe két nagy arc.

E harcok bíz messze dúltak,
Innen sokezer fényévre.
Ó, a szívek hiába hulltak,
S nőtt-nőtt a front évről évre.

Oly fegyverek voltak ottan,
Egy világ is eltűnhetett.
A világok tudatlanul
Élték meg a végzetet.

Bolygó úszott elhagyottan,
Nap nélkül, mely elveszett.
Épp csillag húnyt ki amottan.
Pusztultak az évezredek.

Felzúgott a csillagvilág,
Akár napszél-szította láng.
Felkiáltott a sok lény,
S kérdezte, hogy: ,,Hol a remény,
Mely megadá nekünk az életet?”
Az élet bíz így lüktetett.

Lüktetett az életért, mert
Léte már csak ennyit ért.
Nem tudta, hogy merre futhat,
S nem tudta, hogy hová juthat.

Két hatalom mindeközben
Ádázul vívta a csatát.
Átokgép volt ott a fegyver,
Mely szórta halál-lenyomatát.

S míg künn a csillagtéren
Átokgép szórt vért, sebet,
Feleszmélt a csillagnemzet!
„Átok ellen szeretet!”

Ezer állt föl tízezerrel,
S százezer csatlakozott!
Új remény gyúlt a szívekben,
Örült büszke, s kárhozott!

Népek gyűltek Egy Szentélybe,
Főpapjaik óriás körbe,
Ima zengett, óda rengett,
Partok zúgtak engedelmet...

Az átokgép nem csitult.

Ma már mindezt emlék őrzi.
Emlékörző szentélye áll.
Őrzője némán gondozza,
Nem csorbítja élt, s halál.