Korábban az "asztrális utazás" vagy "asztrálprojekció" fogalmát alkalmazták arra az élményre, melynek során az átélő úgy érzi: fizikai testén kívül tartózkodik. Mivel azonban ezek a megjelölések a tapasztalat vitatott érvényű értelmezését sugallták (vagyis azt, hogy ilyenkor asztrális testében utazik az egyén), manapság a kevésbé előítéletes "testen-kívüli élmény" (TKÉ) kifejezés használatos széles körben a jelenség megnevezésére.
Gyakran fordul elő, hogy az átélő az élmény elején valamiféle energiát, vibrációt érzékel, s különös - zúgó, zsongó, morajló - hangot hall; ezt olykor testi bénultság vagy dermedtség érzése kíséri. A TKÉ-vel kapcsolatos eddigi kutatások szerint a testen-kívüli élmények többsége akkor következik be, amikor ágyban fekszik az egyén: pihen, alszik, álmodik, beteg vagy halálközeli élményt él át.
Susan Blackmore, aki jelenleg vezető szaktekintélynek számít a TKÉ területén, puszta hallucinációnak tartja a testen-kívüli élményeket. Úgy tűnik, ő és a hozzá hasonló beállítódással rendelkező kutatók következetesen szemet hunynak a TKÉ azon esetei fölött, melyekben a fizikai valóságra vonatkozó, érvényes (később megerősített) információt szerez élménye során az átélő. Ezek az esetek nem magyarázhatók kielégítően a "hallucináció", "agyi illúzió", "puszta álom" kategóriáival - vagy pedig oly mértékben át kell értékelnünk e fogalmak jelentését, hogy értelmetlenné válik a használatuk. |
- A barátom azt hiszi hogy itt él!
Beküldte: haj_nal_ka
Dátum: 2010-08-22 10:46:28
- A bölcs
Beküldte: hajnal
Dátum: 2008-10-15 17:50:38
- A fal
Beküldte: 5.angyal
Dátum: 2009-11-14 17:04:04
- A Fehér Fénysugár
Beküldte: Eszter83
Dátum: 2009-10-02 22:25:36
- A fény
Beküldte: 5.angyal
Dátum: 2007-01-21 23:37:50
- A halál közelségében/Testen kívül
Beküldte: Lélekvándor
Dátum: 2004-09-04 19:13:22
- a látásról
Beküldte: galaxis
Dátum: 2006-04-07 15:11:31
- A létra
Beküldte: andi37
Dátum: 2007-01-10 10:27:34
- A TKÉ-módszer tényleg hatásos
Beküldte: BBotond90
Dátum: 2007-06-06 13:36:20
- ÁÁÁÁÁÁÁÁ
Beküldte: Titánia
Dátum: 2007-03-24 23:39:01
- Agresszív
Beküldte: yorick07
Dátum: 2007-01-09 17:59:39
- álom vagy testelhagyás?
Beküldte: lpniki
Dátum: 2008-11-29 17:49:59
- álom vagy valóság?
Beküldte: csikogergely
Dátum: 2010-03-31 18:09:12
- alvási paralízis, avagy a testelhagyás kezdete
Beküldte: Quivver
Dátum: 2005-11-17 17:07:37
- Ami az év első napján, az egész évben!
Beküldte: confuse
Dátum: 2007-01-04 09:04:56
- arc
Beküldte: galaxis
Dátum: 2006-03-31 11:15:46
- Asztrális kivetítés lett volna?
Beküldte: lpniki
Dátum: 2006-07-08 20:31:40
- Asztrálkivetítés vagy álom??
Beküldte: Anne
Dátum: 2006-01-31 20:50:34
- Ateltem az elozo eletem
Beküldte: fibi7
Dátum: 2008-10-11 13:23:50
- Az erő bennem lakozik
Beküldte: haj_nal_ka
Dátum: 2009-04-27 12:36:36
- Az volt???
Beküldte: Titánia
Dátum: 2007-03-25 08:56:33
- Bamban:)
Beküldte: Vexa
Dátum: 2006-01-30 19:04:30
- Barátnőm házában lebegtem
Beküldte: Delia
Dátum: 2004-09-21 17:20:25
- beszélek
Beküldte: galaxis
Dátum: 2005-05-10 11:51:11
- bezárva
Beküldte: loree
Dátum: 2007-07-05 14:00:05
- Bizony, TKÉ!:-)
Beküldte: Jochanan
Dátum: 2007-02-11 19:28:10
- biztos?? tévedtem
Beküldte: katax
Dátum: 2008-03-05 04:43:33
- biztos??????????
Beküldte: katax
Dátum: 2008-03-03 11:36:34
- Biztosan nem álmodtam!
Beküldte: kuutamo
Dátum: 2007-11-27 16:05:26
- Burokban???
Beküldte: hajnal
Dátum: 2008-12-11 07:16:28
- Csak néhány kérdés
Beküldte: Aurus
Dátum: 2008-11-22 17:12:29
- Csodálatos TKÉ.
Beküldte: bobogazdi
Dátum: 2008-09-17 12:58:43
- Csúszás
Beküldte: fortis
Dátum: 2010-07-06 12:18:10
- de sokat kerestem, hogy mi történhetett velem...
Beküldte: Adalleena
Dátum: 2005-08-16 14:36:15
- dimenziók között?
Beküldte: szerzetes
Dátum: 2007-10-28 11:37:40
- Ébredés után ébredés?!
Beküldte: haj_nal_ka
Dátum: 2009-04-05 13:14:06
- egy fehér köd + egy újabb tké tapasztalat
Beküldte: Quivver
Dátum: 2006-10-31 01:59:40
- Egy saját vers a testenkívüli élményeimről
Beküldte: vincze2107
Dátum: 2009-05-08 22:19:20
- egyszerű élmény
Beküldte: fortis
Dátum: 2009-05-21 15:32:06
- El kellett mennem...
Beküldte: Vexa
Dátum: 2006-01-23 17:36:58
- Elég rémísztő volt!
Beküldte: lpniki
Dátum: 2007-07-06 13:57:14
- Életem papirosa!
Beküldte: hajnal
Dátum: 2009-02-04 07:38:09
- Első komolyabb élményem
Beküldte: amon
Dátum: 2007-10-04 02:19:29
- Elsö kissé hiányos, de tudatos tké
Beküldte: 5.angyal
Dátum: 2007-01-03 16:15:49
- Elsö_TK
Beküldte: laccos
Dátum: 2008-12-15 08:17:28
- Érdekes álom alatti testelhagyás
Beküldte: lacboy19
Dátum: 2005-03-02 14:06:14
- Ez testen kívüli élmény volt?
Beküldte: Tomi1988
Dátum: 2010-02-06 16:20:47
- Ezüstfonál
Beküldte: confuse
Dátum: 2006-12-18 12:08:45
- fájdalom
Beküldte: elisabeth31
Dátum: 2009-03-19 10:37:00
- Fél-TKÉ
Beküldte: Moonsun Motan
Dátum: 2009-02-01 16:41:40
- Felejthetetlen találkozás
Beküldte: fibi7
Dátum: 2005-05-12 15:59:49
- Felejthetetlen találkozás folytatása
Beküldte: fibi7
Dátum: 2005-05-13 11:33:04
- Félelmetes!
Beküldte: Peregrinus2
Dátum: 2007-06-19 12:45:05
- Félig bent, félig kint
Beküldte: Tomi1988
Dátum: 2010-03-10 20:05:20
- Fénylény vagyok
Beküldte: EL-LA
Dátum: 2010-07-30 19:05:25
- fibi7-nek
Beküldte: galaxis
Dátum: 2005-09-24 15:37:15
- Figyelmeztetés
Beküldte: 5.angyal
Dátum: 2006-12-18 16:39:25
- Filmvetites..de miert?
Beküldte: fibi7
Dátum: 2008-10-05 20:59:22
- Fuvola és fuldoklás
Beküldte: Reyon
Dátum: 2006-06-29 18:22:56
- Ha elhagyod a tested, az eszed is elhagyod?
Beküldte: Lélekvándor
Dátum: 2004-09-07 18:15:45
- Hamis jótevő?
Beküldte: haj_nal_ka
Dátum: 2010-08-04 11:42:29
- hangok
Beküldte: Peregrinus2
Dátum: 2007-06-14 10:44:33
- harmadik szem
Beküldte: angyalka
Dátum: 2006-04-03 14:55:52
- Hasonló mégis más
Beküldte: Szabi22
Dátum: 2007-11-23 20:21:31
- hát ez meg mit akart?
Beküldte: lpniki
Dátum: 2007-10-15 07:02:17
- Hátborzongató történés
Beküldte: bobogazdi
Dátum: 2008-07-01 15:44:00
- Hogyan tovább??
Beküldte: Ste001
Dátum: 2007-01-08 12:27:21
- Hozott érzetek?!
Beküldte: haj_nal_ka
Dátum: 2009-07-16 17:53:19
- huraaaaaaaaaa
Beküldte: kardoklovagja2
Dátum: 2009-02-08 14:08:04
- integetett
Beküldte: galaxis
Dátum: 2005-09-24 15:30:43
- Jin-jang
Beküldte: confuse
Dátum: 2007-01-18 16:09:35
- Kaprazatos kilepes...
Beküldte: fibi7
Dátum: 2008-10-05 13:54:37
- Kellemetlen TK
Beküldte: fortis
Dátum: 2008-06-03 12:31:37
- Két kérdés
Beküldte: Esthajnalcsillag
Dátum: 2008-11-25 12:10:01
- ki lehet ő ?
Beküldte: uchiha itachi
Dátum: 2010-04-30 22:03:44
- Kilépés minden áron!!!
Beküldte: haj_nal_ka
Dátum: 2009-04-07 13:56:33
- kiléptem, vagysem?
Beküldte: Totu
Dátum: 2008-08-29 13:16:24
- Kimagyarázott testen-kívüliség (pedig olyan valóságos volt.....)
Beküldte: Lélekvándor
Dátum: 2004-09-02 20:44:47
- kislány
Beküldte: lpniki
Dátum: 2007-10-28 18:08:22
- Kutya vacsora
Beküldte: agimama
Dátum: 2007-01-28 09:22:17
- Közlekedek
Beküldte: 5.angyal
Dátum: 2007-12-05 14:44:53
- lebegtem az ágyam felett
Beküldte: oceangirl
Dátum: 2006-11-03 14:15:59
- Lehet hogy TKÉ volt?
Beküldte: giraflady
Dátum: 2009-09-29 21:46:11
- Létezni testen kivül
Beküldte: czihakiviktoria
Dátum: 2008-07-09 12:39:27
- magyarázzátok meg neekm,hogy mi ez:)
Beküldte: Motoko
Dátum: 2007-11-05 23:00:28
- majdnem sikerült
Beküldte: lpniki
Dátum: 2007-08-12 21:43:08
- MAJDNEM! :(
Beküldte: Letty
Dátum: 2008-06-02 20:03:39
- Meditáció közben kiléptem a testemből...
Beküldte: kinga4
Dátum: 2005-08-15 19:08:41
- Meditáció után kilépéssorozat.
Beküldte: haj_nal_ka
Dátum: 2009-05-07 15:02:29
- Még nem sikerült
Beküldte: tibike
Dátum: 2007-12-11 00:01:01
- Megmentettem a fiamat
Beküldte: Delia
Dátum: 2004-09-20 17:03:48
- Megpróbálom elhagyni a testem; valóban kikerültem?
Beküldte: Lélekvándor
Dátum: 2004-09-04 19:09:18
- mély-magas búgás, félelem
Beküldte: Örv
Dátum: 2008-06-25 13:04:58
- mi lehet ez
Beküldte: jucus
Dátum: 2006-05-21 11:49:31
- mi lett volna
Beküldte: Leilee
Dátum: 2008-05-16 20:45:21
- Miért?
Beküldte: andi37
Dátum: 2007-01-18 12:00:02
- Munkahelyek 2.
Beküldte: 5.angyal
Dátum: 2007-01-08 20:22:32
- Nápoly
Beküldte: tulipán
Dátum: 2006-06-17 20:31:18
- Negatív módszer
Beküldte: allgaier
Dátum: 2007-06-17 18:16:32
- nem merrek aludni
Beküldte: 5.angyal
Dátum: 2007-08-20 23:43:14
- Nem tudom
Beküldte: uchiha itachi
Dátum: 2010-04-06 13:19:37
- Nem tudom, szabad e
Beküldte: junp17
Dátum: 2007-08-23 19:46:18
- porgesforgas
Beküldte: kardoklovagja2
Dátum: 2008-12-04 14:31:57
- ragadás
Beküldte: galaxis
Dátum: 2006-03-31 11:06:47
- Reggeli testelhagyás
Beküldte: PAPI
Dátum: 2008-03-12 08:35:44
- Régi emlékek(tké)
Beküldte: dark.angel
Dátum: 2008-01-30 14:25:42
- Repüles
Beküldte: 5.angyal
Dátum: 2006-12-12 14:06:05
- Repülés
Beküldte: Lolo72
Dátum: 2010-02-18 20:50:25
- rettenetes alvási paralízis
Beküldte: kovati
Dátum: 2008-08-08 10:17:01
- Sajat felelmem
Beküldte: T.K
Dátum: 2008-05-30 20:38:22
- segítsetek
Beküldte: BBotond90
Dátum: 2009-05-21 12:41:35
- Sikerült félig-meddig
Beküldte: junp17
Dátum: 2007-09-27 20:18:45
- Sorozatos kilépések
Beküldte: Hatshepsut
Dátum: 2007-12-07 20:41:05
- Szokatlan tapasztalat a testelhagyásról
Beküldte: Lélekvándor
Dátum: 2004-09-02 17:13:07
- Sötét alak
Beküldte: EllyKedward
Dátum: 2005-05-12 19:37:10
- Sötétben is jó ? :D
Beküldte: Esthajnalcsillag
Dátum: 2008-11-27 17:15:30
- Találkozás a szellemi vezetőmmel?
Beküldte: Lamia
Dátum: 2009-12-20 15:18:36
- talán TKÉ?
Beküldte: Letty
Dátum: 2008-06-07 10:16:23
- Tanárlátogatás testen kívül
Beküldte: Lélekvándor
Dátum: 2004-09-04 17:13:02
- Tapasztalatok szűntelen
Beküldte: hajnal
Dátum: 2009-01-03 19:21:20
- Testen kivul
Beküldte: Peregrinus
Dátum: 2006-03-03 13:59:19
- Testen kívüli élményeim
Beküldte: Annabella
Dátum: 2008-03-18 12:13:04
- Testen túli tapasztalataim
Beküldte: Györgyusz
Dátum: 2004-12-18 17:03:26
- testet lelket összekötő ezüst szál
Beküldte: Nefer
Dátum: 2009-08-27 15:48:19
- TKÉ
Beküldte: fortis
Dátum: 2007-10-06 08:20:31
- TKÉ vagy nem.
Beküldte: cmtr
Dátum: 2007-01-09 22:21:06
- TKÉ, v. HKÉ, avagy fény az alagút végén
Beküldte: Gibogi
Dátum: 2007-11-20 19:35:17
- TKÉ-ben TKÉ-t látni???
Beküldte: haj_nal_ka
Dátum: 2010-08-22 10:22:00
- Újra elhagytam a testem..de vajon most miért?
Beküldte: fibi7
Dátum: 2008-08-02 18:06:34
- Valaki a TKÉ-ról !
Beküldte: BBotond90
Dátum: 2007-06-08 23:14:17
- Valaki kihívott...
Beküldte: fibi7
Dátum: 2005-09-13 16:34:30
- Valóságok között!
Beküldte: haj_nal_ka
Dátum: 2010-06-08 14:45:04
- Végül mégis felébredtem
Beküldte: Hajavics
Dátum: 2005-11-22 11:44:26
- Zöld fény/avagy miért velem???
Beküldte: veszna
Dátum: 2009-11-21 23:18:25
- örvény
Beküldte: galaxis
Dátum: 2005-05-10 12:14:59
|