A "módosult tudatállapot" fogalmának meghatározása meglehetősen sok vitát kiváltó kérdés. A kifejezés arra utal, hogy létezik valamiféle normál tudatállapot, s ehhez képest beszélünk a tudat módosult állapotáról vagy állapotairól. Ha tehát lenne egy jó meghatározásunk a normál tudatállapotra, már közelebb járnánk a célhoz: azt mondhatnánk, hogy ami ettől eltér, azt nevezzük módosultnak. A probléma itt az, hogy már eleve a "tudat", "tudatállapot" és "normál tudatállapot" fogalmának jelentését is széles körben vitatják.
Vannak, akik az agyhullámok különféle mintái alapján különítik el a tudatállapotokat. Mások ellenzik ezt a megközelítést. Úgy érvelnek, hogy ugyanolyan fajtájú agyhullámok mellett többféleképpen is viselkedhet a tudat, ami arra vall, hogy többféle tudatállapot is kapcsolódhat egy-egy agyhullám-mintához. Vannak, akik az (egészséges állapotban lévő) ébrenléti tudatot tekintik normálnak, s az alvást és álmodást módosult tudatállapotnak tartják. Mások inkább úgy látják, hogy az ember tudatállapota ébrenlét során is szakadatlanul változik, és a tudat megannyi eltérő állapotát különböztetik meg a mindennapi feladatokra való összpontosítástól kezdve az álmodozáson, szórakozottságon, emlékezésen, különféle érzelmek átélésén át a fáradtságig, álmosságig. A tágabb felosztások hívei azzal a kifogással élnek, hogy ennyi erővel különböző tudatállapotnak foghatnánk fel például azt is, ha valaki tüsszög, köhög, a lila színre vagy egy asztalra gondol - azaz a végtelenségig szaporíthatnánk a tudatállapotok számát, ami nem igazán segítené elő az átfogó megismerést. A kérdés tehát az, hogy hol és mi alapján húzzuk meg a határt az egyes tudatállapotok között, s hogy mit tekintsünk ezek közül normálnak, és mit módosultnak. Sok pszichológus úgy próbálja megoldani a problémát, hogy az egyénre bízza a döntést: azt tekintik módosult tudatállapotnak, amikor az átélő szellemi működésének mintája olyan állapotba kerül, ami számára a szokásostól, normálistól eltérőnek tűnik.
Általában egyetértés mutatkozik abban, hogy módosult tudatállapot váltható ki meditáció, hipnózis, a légzés irányítása (pl. jóga), testmozgás (pl. tánc) révén. Rendszerint a módosult tudatállapotok körébe utalják a misztikus tapasztalatokat, az Istennel, az univerzummal, a természettel való egység vagy a megvilágosodás élményét. Ugyancsak ide sorolják a transzot (mely például sámánoknál figyelhető meg), valamint minden olyan tudatállapotot, melyben radikális váltás következik be az egyén önmagáról és környezetéről alkotott képében.
A módosult tudatállapotok természetének megismerése sok-sok velük kapcsolatos tapasztalat felhalmozását igényli. Ha volt olyan élményed, ami érzésed szerint módosult tudatállapotban történt, oszd meg velünk! |